sabotaggio

by czimmy

Igen, el lehet érni, hogy ne szeressek iskolába menni, és bent lenni. Már a második napja vagyok így.
Azt mondják, túlbonyolítom a dolgokat, de szerintem ez nincs így. Ugyanis ez a téma igenis bonyolult, és nem lehet csak úgy túllépni rajta.
Mondják, hogy beszélnem kellene vele. Azt gondolom, igazuk is van. De mégsem megy. Talán ezek után nem lesz minden a régi, nem tudhatom. Ugyanakkor úgy látom, hogy ők teljesen jól (sőt jobban is) megvannak nélkülem… Ebbe én nem akarok belepiszkítani.
Ha pedig beszélnék is a dolgokról nyíltan, őszintén (ami nem megy egykönnyen, az érzéseim miatt), akkor se biztos, hogy ez sokáig fog tartani. Kompromisszumokat kell(ene) kötni, azonban előbb-utóbb egyikünk úgyis megszegné ezeket.
Én nem bírom megállni, hogy ne beszéljek Róla naphosszat, és tőle pedig nem várhatom el, hogy hallgassa el előlem a véleményét, és tartsa meg magának… Éppen ez az, amiért tőle fáj ez a dolog: mert legbelül tudom, hogy amit mond, az nem hülyeség. De én ezt nem tudom, nem akarom elfogadni! Pedig mást nem tudok tenni, előbb-utóbb bele kell törődnöm. Ám attól félek, hogy ez inkább utóbb lesz,  mint előbb…